Szülészet-Terhesség

Az első napok otthon az újszülöttel

Dr Lőrincz Ildikó szülész-nőgyógyász osztja meg tapasztalatait első gyermekének születését követően.

 

Életem talán legnehezebb napja volt, amikor hazaértünk kisfiammal. Vége a kórház nyújtotta biztonságnak, nem vár a kész ebéd, nem fürdeti és öltözteti fel senki helyettem este a picit. Tele voltam aggodalmakkal, hogyan boldogulunk majd otthon a párommal, és mint minden kismamának, nekem is voltak fájdalmaim és kialvatlan voltam.

Persze a nagy napra még jutott egy csomó izgalom és szerveznivaló: varratszedés, zárójelentés kikérése, egy csomó jó tanács a nőgyógyásztól, gyermekgyógyásztól. Ahogy megfigyeltem, nem érdemes túl nagy elvárásokkal fordulni az ifjú apák felé sem: vagy fáradt, vagy másnapos. Ünnepelt otthon, vagy rohamléptekben elvégezte az utolsó simításokat, megvette, amire mi csak az utóbbi napokban gondoltunk.

 

Búcsú a kórháztól

Nem is gondoltam rá, de szülés után nem öltözködtem olyan könnyedén, mint szoktam. Minden, ami nagy pocakkal jó volt, az leesett, de persze hol van még a kezdetek karcsúsága. Magam sem gondoltam a ruhákra, amikor tervezgettem, hogyan lesz majd a nagy nap. Most azt mondom: körülbelül a terhesség középidejéből kell összepakolni egy ruhatárat, ha apa azt hozza be nekünk a kórháza, az biztosan ránk jön, és nem esik le rólunk.

Ennél sokkal nehezebb a kisbabát összepakolni. Általában a kórházba minden kismama szép ruhát visz - nem gondolva arra, hogy a praktikusság nagyobb előny. Saját tapasztalatom az, hogy minél több a kapocs a ruhán, annál könnyebb a babára ráadni. A fejen áthúzós darabokat sem mi, sem gyermekünk nem fogja különösen szeretni. Első gyermekes anyukák nincsenek tisztába a ruhaméretekkel, láttam, hogy más babákra is került egy-két (négy-öt) számmal nagyobb ruha, de semmi gond nincs ezzel, a gyerek túléli hazáig.


Izgalmak hazafelé is

Mózeskosár vagy autósülés: megoszlanak a vélemények, de akármelyiket is választjuk, kérjük meg apát, hogy még otthon próbálja összerakni, bármilyen könnyűnek is tűnik a feladat, gyakoroljon. Gyerekkel a karunkon a kismamák még nem sokáig bírnak álldogálni, szédülünk, fájdalmaink vannak. Ha végre sikerült biztonságosan bekötni a gyereket, irány haza, mindkét szülő izgul, de a gyerek szerencsénkre általában végigalussza ezt.

Hazaérve kiderült, hogy semmi sincs jó helyen, kéznél, át kell pakolni a ruhatárat. Első etetés, első tisztába tétel, közben persze mindkettőnk telefonja csörög, izgul a család, sír a gyerek, eluralkodik a káosz. Este kilenckor a gyerek békésen alszik, persze nem fürdött, arra már nem maradt energiánk. Mi nem ettünk egész nap, a fáradtságtól majdnem összeestünk, és mardosott a lelkifurdalás, hogy más anya ezt biztosan jobban csinálja.

Azt vallom, mivel ezt tapasztaltam, hogy minden nappal jobb lesz, ne izguljunk, a gyerek túléli, ha nem fürdik néha, és abba is beletörődik, hogy mától kiságyban kell aludnia. Az édesapák sem akarnak rosszat, ha ragaszkodnak a gyermek külön alvásához, szerintem minél előbb, annál jobb!

 

Hangulatingadozások

Készítsük fel családunkat a szoptatás időszaka alatti hangulatváltozásra. Érzékenyek leszünk, kiszámíthatatlanok, bármin elsírhatjuk magunkat. Nem szabad tőle megijedni, és elviccelni sem kell, magától el fog múlni. Hormonjaink tehetnek róla, a lehangoltság a kismamák közel 70 százalékát érinti, és sajnos ez a szülést követő negyedik-ötödik napon a legkifejezettebb, épp amikor hazamegyünk a kórházból.

Érdemes megemlíteni egy másik lelki jelenséget, amit én is tapasztaltam más kismamákhoz hasonlóan. Mielőtt beköszönt a depresszió, a szülést követő napokban feldobottak leszünk, álmatlanság, eufória, izgatottság, étvágytalanság vagy éppen kifejezett étvágy az, amit megfigyelhetünk önmagunkon. Ehhez adódik az állandó kialvatlanság, bár a csecsemő sokat alszik összességében, de darabonként kevesebbet, mint azt egy egészséges, álmos felnőtt szeretné. Kezdetben nem tudja, hogy nappal vagy éjszaka van, ő mindent ugyanúgy fog csinálni - alighanem ez is hozzájárul az anyák kedélyállapotának labilitásához.

 

Apával kettesben

Javaslom, hogy az első napokra az édesapa vegyen ki néhány nap, egy-két hét szabadságot (erre törvényileg biztosított lehetősége is van). Ő legyen legfőbb segítségünk, együtt küzdjünk meg az ismeretlennel. Az apa feladata rendkívül fontos az újdonsült anya mellett. Ekkor kovácsolódunk új családdá, ami nem könnyű feladat senki számára. Ráadásul, ha ő is kiveszi részét a pelenkázásból, fürdetésből, megérti a gyerek jelzéseit sokkal jobb apává érik. Nagyon büszke lesz magára, amikor a gyerek adott esetben nála jobban megnyugszik, mint a végtelenül kimerült édesanyánál.

Anyai ösztöneink bár vannak, önbizalmunk viszont még nincs elég. Az apának kell ezt megerősítenie, támogatni az édesanyát, aki éppen keresi saját szülői stílusát. Életem egyik legboldogabb időszaka volt az együtt töltött első hónap. Azóta a párom is tisztába van azzal, hogy én is dolgozom, csak éppen itthon, ráadásul éjjel-nappal. Eszébe jut este leváltani, és egy-két órára elküldeni itthonról feltöltődni.

 

Telefonos és egyéb segítség

A nagyszülőktől eleinte minden reggel telefonos segítséget kaptunk. Megbeszéltük a gondjainkat, elmesélték, ők hogyan boldogultak. Nagyon sok hasznos tapasztalatot osztottak meg velünk. Hálás vagyok nekik azért is, hogy eleinte csak igen röviden látogattak minket, főztek ránk, néha elmosogattak, elvitték a szennyest, hozták a vasalt ruhát. A gyereket ránk bízták, maximum bátorítottak, hogy jól csináljuk.

Kérjünk bátran segítséget mástól is! Az igazán jó barátok szívesen főznek ránk, előfordult velünk, hogy egy levél kíséretében csak beadtak egy adag ebédet, nagyon hálásak voltunk érte. Beszéltünk velük telefonon, de türelmesen megvárták, míg a gyerek és mi felkészültünk fogadásukra. Mi hat hétig csak a nagyszülőknek és a testvéreknek mutattuk be a trónörököst, még ezt követően is nagyon elfáradtam a látogatóktól.

Zárszóként nagymamám életre szóló tanácsát említeném: a gyerek megszületése után még fontosabb, hogy éreztessük párunkkal, ő a legfontosabb a számunkra, a gyerek nem tör az ő babérjaira.

 
 Dr Lőrincz Ildikó

 forrás: LifeNetwork

Vissza